35

Mivel a pozícióm a harmadik üléssor elején volt, felegyenesedve, a korláton kihajolva könnyedén szemügyre vehettem volna a lejjebb elterülő székeket. Rögtönzött kis üregemből mindezt nem tehettem meg, a pályát viszont remekül beláttam.

Elég magasan rejtőztem ahhoz, hogy láthassam a stadionban történteket, és lehetőségem nyílt arra is, hogy apám fegyverével Acélszívre lőhessek. Gyorsan odajutok majd a kötélen lecsúszva, a lyukon keresztül.

Kétrét görnyedve igyekszem hozzá közelebb férkőzni, ha úgy adódik. Kábé olyan lesz, mintha egy oroszlánt próbálnék becserkészni… egy vízipisztollyal.

Összekucorodtam a helyemen, és vártam. Bal kezemen a tenzor, jobbom a pisztolyt markolta. Codytól kaptam egy puskát – ezt egyelőre magam mellé tettem.

Hirtelen tűzijáték festette meg az eget. A stadion tetejének négy pontján óriási fénynyaláb lövellt az égre. Fogalmam sincs, honnan szerválta Abraham a gyönyörű, méregzöld színű petárdákat, de kétség sem fér hozzá, hogy ezt a jelet észreveszik és felismerik.

Itt az idő. Vajon eljön az Idol?

A tűzijáték fénye kezdett kihunyni.

– Mozgást látok – szólt Abraham a fülünkbe, kissé franciásan hangsúlyozva a szótagokat. Övé a felső orvlövész-pozíció, Codyé pedig az alsó. Cody jobban ki van téve a lövedékeknek, mert Abrahamnek messzebb kell elhelyezkednie, a küzdőtéren kívül. Hiszen az ő feladata a reflektorok távirányítása és stratégiai fontosságú bombáink felrobbantása. – Ó, igen, közelednek! Biztonsági teherautók. Acélszívnek egyelőre semmi nyoma.

Visszatettem a tokjába apám fegyverét, és közelebb vontam magamhoz a puskát. Az a baj, hogy túlságosan is újnak éreztem. A puska legyen ismert, kézre álló, szeretett, régi társ! Akkor remélheted, hogy megbízható. Akkor tudhatod, hogyan lő, mikor tömődik el, mennyire pontos a távcsöve. A puska olyan, mint a cipő: akkor a legrosszabb, mikor vadonatúj.

Mégsem támaszkodhatok egy pisztolyra! Azzal még egy tehervonatot sem találnék el, nemhogy kisebb tárgyakat! Mindenképpen közelebb kell férkőznöm az Idolhoz, ha próbát akarok tenni a fegyverrel. Úgy döntöttünk, előbb Abraham és Cody tesztelik a többi elméletet, azután megkockáztatjuk, hogy én kerüljek közelebb Acélszívhez.

– Megállnak a stadionnál – tudósított tovább Abraham. – Szem elől tévesztettem őket.

– Én látom őket, Abraham – vette át a szót Tia. – Hatos kamera. – Mert bár a városon kívül üldögélt egy helikopterben, Edmund képességeivel felruházva ellenőrizhette a kémlelő és a csatát megörökítő kameraberendezést.

– Látom már! Tényleg kiözönlenek a stadion köré. Azt hittem, egyenest bejönnek ide, de mégsem.

– Remek! – örvendezett Cody. – Így könnyebb lesz kereszttüzet előidézni.

Ha egyáltalán felbukkan Acélszív. Remény és félelem munkált bennem egyszerre. Ha nem jön, az azt jelenti, nem tekinti Fénypontot valódi fenyegetésnek. Így sokkal könnyebben elmenekülhetnénk a városból. A hadműveletnek annyi, de nem mondhatjuk, hogy meg sem próbáltuk. Egy kicsit erre vágytam…

Ha Acélszív mégis eljön, és mindannyiunkat megöl, a Leszámolók vére az én lelkemen szárad, amiért erre az ösvényre tereltem őket. Régebben ez eszembe sem jutott, most viszont bűntudatom támadt. Kilestem a focipályára, de nem láttam az égvilágon semmit. Hátrapillantottam a fenti lelátó irányába.

A sötétségben mozgást vettem észre. Csak annyit, mint az arany csillanása.

– Emberek! Azt hiszem, valaki van idefent.

– Lehetetlen – mondta Tia –, szemmel tartom az összes bejáratot.

– Én pedig láttam valamit.

– Tizennégyes kamera. tizenötös. David, nincs odafent senki.

– Nyugalom, fiam! – szólt a Prof, aki a pálya alá ásott alagútban rejtőzött, és csak akkor mutatkozik majd, amikor Acélszív. Arra a döntésre jutottunk, hogy addig nem robbantunk bombákat odalent, amíg az összes módszert be nem vetettük a legyőzésére.

A Professzor felhúzta a tenzort. Láttam rajta, hogy a pokolba kívánja.

Mialatt várakoztunk, Tia és Abraham élőben tudósítottak a Biztonságiak hadmozdulatairól. A gyalogság körbevette a stadiont, elálltak minden általuk ismert kijáratot, és lassan szivárogni kezdtek befelé. Lövészeket állítottak fel a lelátók több pontján, de egyikünket sem vették észre. A stadion óriási, mi pedig ügyesen elrejtőztünk. Hiába, rengeteg izgalmas búvóhelyet találunk, ha ott tudunk alagutakat ásni, amely mások számára áthatolhatatlannak hitt terület.

– Kapcsoljatok rá a hangszórókra! – kérte a Prof.

– Megvan – tájékoztatta Abraham.

– Nem azért jöttem, hogy férgeken tapodjak! – harsogott a Prof. Az elhelyezett hangszóróknak hála az egész stadion visszhangozta a hangját. – Hatalmas Acélszív, ezt nevezed te bátorságnak? Bosszantásomra elküldöd ide a játék pisztolyos talpnyalóidat? Merre vagy, Új-Chicago uralkodója? Ennyire rettegsz tőlem?

A stadionban csend lett.

– Látjátok, hogyan sorakoztak fel a katonák a lelátókon? – kérdezte Abraham a telefonon. – Igen gondosan helyezkedtek el, hogy ne találhassák el egymást az esetleges kereszttűzben. Nem lesz könnyű az Idolt kereszttűzbe csalogatni.

Néha hátrasandítottam a vállam felett, de a mögöttem lévő sorokban több mozgást nem láttam.

– Hah! – sóhajtott Abraham. – Megérkezett! Hát, itt van! Látom, ahogy közelít a levegőben!

Tia halkan füttyentett:

– Gyerekek! Kezdődik a buli!

Felemelt puskával várakoztam, és a távcsövével fürkésztem az eget. Aztán észrevettem a sötétben közeledő, fényes pontot. Szép lassan kibontakozott a stadion közepe felé suhanó három alak. Éjforgató amorf alakjában lebegett, mellette pedig földet ért Tűzlény, a lángoló emberforma, akinek alakja beleégett a retinámba.

Acélszív közöttük landolt. Megállt bennem az ütő. Döbbenten figyeltem őket.

A bank elpusztítása óta eltelt évtizedben alig változott. Ugyanaz az arrogáns arckifejezés, ugyanaz a tökéletesre fésült haj, emberfelettien kidolgozott és izmos test, amelyet körüllengett az a bizonyos fekete-ezüst köpeny. Ökle halványsárga fénnyel égett, és füstfelhő szállt föl belőle. A hajába mintha ősz szálak is vegyültek volna. Az Idolok felett lassabban száll el az idő, mint a közönséges emberek esetén, de azért ők is öregszenek.

Acélszív körül örvénylett a szél, felkavarva az ezüstös talajt borító acélport. Megkövültén bámultam, le sem tudtam venni róla a tekintetemet. Apám gyilkosa. Hát, itt van! A pálya közepére szórt – ügyködéseinket leplezendő, szeméttel vegyített – széfes kacatokat nem vette észre.

A tárgyak körülbelül olyan közel voltak hozzá, mint a bankban történtek során. Puskám ravaszára szorított ujjam megrándult, pedig nem is tudatosult bennem, hogy a ravaszt fogom. Elhúztam onnan. Szeretném holtan látni, de nem az én kezem által fog meghalni. Nekem rejtve kell maradnom. Az én feladatom a pisztollyal rálőni, de ehhez egyelőre még túl messze van tőlem. Ha most lövök, és nem ér célt, felfedem a rejtekhelyemet.

– Azt hiszem, tényleg kezdődhet a pirtiparti! – suttogta Cody. Ő adja le az első lövést, hogy kipróbálja a széf tartalmára alapozott elméletét, és azért, mert az ő állásából legkönnyebb visszavonulni.

– Jóváhagyom – mondta a Prof ünnepélyesen. – Cody, tűz!

– Átkozott! – sziszegte Cody az Idolra szegezve a tekintetét. – Lássuk hát, megérte-e felhalmozni ezt a rakás kacatot!

Lövés dördült.